2014.09.10.
13:50

Írta: Tacsi

A valóság érzékelése

Neked mennyire könnyű, hogy a valóságot észleld? Erre kevesen mondanák azt, hogy nehéz számukra. Ez pedig valójában illúzió. Csak sosem derül ki ott és akkor, mert nem olyan, mint a látványos képek, amiknél könnyű belátni, hogy nyomtatott mivolta miatt kizárt, hogy mozogni tudjon.

Előfordulhat, hogy a saját családod állítja, hogy ők a valóság éles szemű látói, te pedig szerintük egy hajléktalan kinézetű ember vagy, aki nem divatos hajjal jár. Ha egész addigi életedben ilyeneket hallgattál, akkor bármennyire is erősen tiltakozol belül, hogy igenis szerethető a hajviseleted, mert a barátnőd és más is mondta, hogy nincs igazság a családod bántó megjegyzéseiben, akkor is inkább engedsz azoknak, akik a negatívval tudnak csak foglalkozni.

Röviden a tanulság, hogy amikor valami nem úgy alakul, ahogyan ideális lenne, az talán ott kezdődik, hogy valaki engedett a negatív megjegyzéseknek, hogy például a világ romlott hely, ott a túlélés a lényeg, ami csak egyféleképpen élhető túl.

Tegnap volt 3 hónapja, hogy megkereszteltek. Azóta tudom, hogy nekem is magamra kell vennem a keresztemet, mert Krisztus áldozata után képes lettem arra, hogy az elkövetett bűnök, szeretetlenségek ellenére javítani tudjak a világon. A megaláztatások, földbe döngölések csak átmeneti rosszak, az örök élet (ami nem mennyiségi, hanem minőségi értelemben jelenti a non plus ultrát) az a horizont, amire tekintve könnyű élni.

komment

2013.08.04.
14:19

Írta: Tacsi

Keep Calm and... A Florida-hatás: agyunk az asszociációs gépezet

keep calm előfeszítés.jpgMi az a Florida-hatás?

Ebben a bejegyzésben az emberi agyról, mint asszociációs gépezetről lesz szó. Meglepő lesz mindenki számára, mert nehéz elfogadnunk, hogy korlátozott hozzáférésünk van elménk működéséhez. A hétköznapi tapasztalatainktól ez a megállapítás eltér, de kísérletek igazolták, hogy sokkal kevesebbet tudunk önmagunkról, mint ahogyan érezzük.

A Florida-hatás (Bargh-Chen-Burrows:Automaticity of Social Behavior: Direct Effect of Trait Contracts and Stereotype Activation on Action. Journal of Personality and Social Psychology 71. pp. 230-244) nevét onnan kapta, hogy az Egyesült Államokban, ahol sok nyugdíjas költözik Floridába a megtakarított pénzéből. Ez náluk ismert tény, és amikor kísérleti alanyok szavakat kaptak, akárcsak egy nyelvvizsgán, hogy alkossanak belőlük mondatokat, akkor meglepő eredmény született. Akiknél szerepelt a Florida szó (és még  egyéb szavak, mint például feledékeny, kopasz, ősz, ránc), ők a soron következő kísérlet helyszínére vezető folyosón jelentősen lassabban mentek át, mint akiknél nem szerepeltek ezek a szavak. Ez az előfeszítés nevű jelenség: amikor a figyelem a fogalmak hálózatának egy bizonyos, kis kiterjedésű részére kerül, tehát lényegében egyfajta asszociációs hálón való pozíciót határol be egy átmeneti, rövid időszakra. Ha éhesek vagyunk, akkor a HÚ_ hiányos szóra nagyobb eséllyel jut eszünkbe a HÚS megoldás, mint a HÚR. Ennek az előfeszítésnek bizonyította egy különös jelenségét (vagyis hogy az elvégzett gyakorlat - az előfeszítés - hatással van a cselekvésre) a kísérlet. Ezt ideomotorikus hatásnak nevezi a pszichológia. (ideomotoric effect).

Fordított hatást is kimutattak: egy német egyetemen folytatott kutatása a Bargh-féle kísérlet tükörképe volt: arra kérték a hallgatókat, hogy sétáljanak körbe 5 percig, percenként 30 lépést megtéve a szobában. Ez a normál járási sebességük kb. egyharmada volt. E rövid gyakorlat után a résztvevők sokkal gyorsabban felismerték az olyan, időskorral kapcsolatos szavakat, mint a magányos, feledékeny. A reciprok előfeszítés jellemzően koherens reakciót eredményez: ha előhangolódtunk az időskorra, hajlamosak leszünk idős emberként viselkedni, és ez megerősíti bennünk az időskor gondolatát. (Az egy jó kérdés, hogy vajon türelmesebbek leszünk-e idős korunkban, vagy az elmaradt cselekedeteinket próbáljuk hajszolni, egy pillanatra sem lenyugodva.)

Az egyszerű, hétköznapi gesztusok szintén befolyásolhatják gondolatainkat és érzelmeinket anélkül, hogy ez tudatosodna bennünk. Ennek egyik szemléltetésén az embereket arra kérték, hogy hallgassanak szövegeket fejhallgatón keresztül. Azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy torzít-e a berendezés: egy részüknek azt mondták, fel le mozgassák a fejüket (bólogassanak), a többieknek pedig, hogy oldalra fordítsák. A fejhallgatón keresztül rádióriportokat hallgattak. Azok, akik fel-alá mozgatták a fejüket - s így bólogattak - hajlamosabbak voltak elfogadni a hallottakat, akik pedig oldalra mozgatták, hajlamosabbak voltak elutasítani. Így megérthetjük, miért volt jó az eredetileg a II. világháborúban elterjedt Keep Calm and Carry on feliratú plakát, ami mémmé vált azóta. Aki mindennap ezt látta, annak a természetes viselkedésében is megjelent a nyugalom és kitartás.

 

komment

Címkék: érzelem viselkedés pszichológia nyugdíjas asszociáció asszociációs hálózat

2013.05.31.
16:16

Írta: Tacsi

Mi úszik a vízben?

fish.jpg_990x720

A tabletták és a kapszulák négyféle gyógyszer részarányát mutatják azoknak a halaknak a húsában, amiket a Baylor Egyetem kutatói a Chicogói Északi-parti csatornában fogtak.  A Norfluoxetin antidepresszánsok bomlásterméke. A Difenhidramin bőrpanaszok kezelésére szolgál, a Karbamazepin pedig epilepszia elleni szer, amit a jelek szerint szintén gyakran húznak le az amerikai háztartások vécéjén... (A kép kattintásra nagyobb lesz.)

komment

Címkék: gyógyszerek vízszennyezés felelőtlenség USA

2013.05.30.
18:46

Írta: Tacsi

Tudod melyik országot hozta létre egy tehetséges tervező, akit ma Miniszter-mentornak hívnak??

A szingapúriak által csak miniszter-mentorként emlegetett Lee Kuan Yew tudományos alapossággal tervezte meg országát, aminek mérete Debrecen területének másfélszerese csupán, de projektje minden bizonnyal egyedülálló nagyságú a világon. Vett egy adag államelméletet Platóntól, hozzáadott némi angolbarát elitizmust, megfűszerezte szilárd gazdasági pragmatizmussal, majd a kemény kéz politikájával megetette népével az egészet.

Forrás: lee-kuan-yew.com

A Délkelet-Ázsia Svájcaként is emlegetett Szingapúr a Maláj-félsziget déli csücskénél terül el, a felvirágzás az 1963-as függetlenedésüktől kezdődött. A gyarmati elnyomás és a japán megszállás mély nyomokat hagyott Lee Kuan Yew-ban is. Cambridge-i jogi diplomája megszerzése után egy baloldali gyarmatellenes csoport, a Népi Akció Párt vezéralakjaként vált ismertté. Ezután kezdte meg 26 éves miniszterelnöki pályafutását. (ezután, 15 éven keresztül, 2004-ig senior-miniszter volt a titulusa). Jelenleg fia, Lee Hsien Long az ország első embere, ő pedig a Miniszter-mentor.

Ez a természeti erőforrásokkal nem rendelkező, többnemzetiségű ország azóta modellként szolgált (több-kevesebb sikerrel) például Kínában, Oroszországban. A távközlési és a közlekedési hálózat kiépítésével Yew külföldi befektetőket csábított a szigetre, hivatalos nyelvvé tett az angolt, szuperhatékony államot hozott létre azzal, hogy a főhivatalnokoknak a magáncégek vezetőiével azonos bért adott, és addig üldözte a korrupciót, amíg szinte nyomtalanul kiirtotta. A gazdasági fejlődés ösztönzésének és a szabadságjogok szigorú korlátozásának elegye alkotja a szingapúri modellt: hasonlattal élve a mézesmadzag és a korbács motiváló hatásának két pólusa alapozza meg a rendszert. "A konfuciuszi-modell szerint az ember jobbá tehető, jómagam azonban nem vagyok meggyőződve erről." - nyilatkozta a National Geographicnak a miniszter-mentor.

A szingapúri életérzést folyamatos versenykényszer jellemzi: a kiaszu, magyar fordításban a "veszítés réme". A diákokat tízéves koruktól rangsorolják az iskolában, és jó helyre csak az elit kerülhet, a többieknek a megmunkálás és a szolgáltatói munka juthat a saját országában. A lakosság negyede jól képzett kínai bevándorló, Yew úgy véli, vessen magára, aki Szingapúri születésű és nem csipkedi magát eléggé, ő nézzen szembe a természetes szelekcióval.

A szingapúriak ilyen neveltetés után elsők akarnak lenni mindenben. Országos sorscsapás volt számukra, amikor 2005-ben az addig világelső szingapúri kikötő konténerforgalmát felülmúlta Sanghajé.

A nemzeti ünnepükre készülődve a Nat Geo újságírója ízelítőt kapott a kiaszu lényegéből: a terrortámadás elhárítására is készülő gyakorlatozása közben így nyilatkozott az egyik néző "Még nem vagyunk olyanok, mint az észak-koreaiak, de igyekszünk." Abban a földrajzi régióban a csöppnyi Szingapúr egyetlen esélyének tartják, ha állandó készültségben élnek. 2009-ben a GDP 5%-át tette ki a 11,4 milliárdos hadi büdzsé.

Az állandó veszélyérzet mellett a szabályok szigorú követése is végül beidegződéssé válik, és a rendőr a lakosok fejében lakozik - ahogy egy helybéli nyilatkozta. S valóban alig lehet látni rendőrt a szingapúri utcákon.

Az öncenzúra is ennek a jelenségnek a megnyilvánulása. A hatalommal való tárgyalásban muszáj a megfelelő megközelítést választani: " Ha ők délt mondanak, te nem felelhetsz északot. Északkelettel kezdd! Az már tárgyalás." - mondja Alvin Tan, a Necessery Stage művészeti vezetője. Társulata, amely a Sziget Fesztiválon is fellépett, olyan kényes kérdéseket feszegető témákat dolgoz fel, mint a halálbüntetés (ami a drogcsempészésért például azonnal kiszabott büntetés az országban), vagy a szexualitás. Aki nem tanulja meg ezeket a politikai tánclépéseket, és azt gondolja naivan, hogy például előmozdítja a nyílt beszéd ügyét, hamar rendreutasítják. A parlamentben egész történelme során 4 választott ellenzéki képviselő akadt, de vannak meghívásos alapon ellenzéki képviselők is. Ilyen volt Siew Kum Hong, 2 nemleges voksát síri csend fogadta.

A szingapúri társadalom legégetőbb pontja a népesedéspolitika, ami a "Kettő is elég" szlogennel futott a '70-es években. A kormány kedvezményekkel és hosszú szülési szabadsággal támogatja a fiatalokat, de ez sem ér semmit. Egy óvszergyártó cég felmérése szerint a szingapúri a világ egyik legkevesebbszer szeretkező népe lett.


Szingapúr olykor nyomasztónak tűnhet még a helyiek számára is, s mégsem jut eszükbe elhagyni szülőhazájukat. "Szingapúr olyan, mint egy forró fürdő, belemerülsz, fölvágod az ereid, s elfolyik az életed. De olyan jó meleg!" - mondta egyikük,

A miniszter mentor azt vallja, hogy Amerikával is az a baj, hogy ott az egyén a maga feje után mehet, és ezzel megengedik neki, hogy az állam jóravalóbb felének tegyen rosszat. "Ha este félsz kimenni az utcára, akkor ugyan mi értelme a fene nagy szabadságnak?"

komment

Címkék: mindennapok tervezés szigor öncenzúra gazdasági modell Szingapúr természetes szelekció autokratizmus miniszter-mentor

2013.05.25.
19:41

Írta: Tacsi

Megteremthető a könyvek folytonos utánpótlása a polcodra?

Ha a Rukkola oldalán regisztrálsz, akkor talán igen. Veszteni nem tudsz: már nem olvasott könyveidet cserélheted el. Érdeklődésednek megfelelő könyvet sem csak ugyanabból a kollekcióból kereshetsz: 20.000-es, és egyre növekvő olvasótábor csereberél egy közös polcon.

Ahogy Mérő László A pénz evolúciója című könyvét olvastam, erről a gondolatról a rukkola jutott eszembe: "gazdasági értéket jelent az a változás, amit a tanár hoz létre diákja fejében, és ... gazdasági érték az a pszichológiai változás is, ami lehetővé teszi egy gazdasági érték realizálását. Filosz úr és Fitnesz úr beszélgetése [legyenek itt most ők két rukkolázó,] növelte a társadalom gazdagságát. Akkor is növelte volna, ha a csere valamiért mégsem jön létre közöttük, ugyanis a pszichológiai változás megtörtént. "

tshirt_rita-e1366053293248-300x180.jpg
Közösségépítő póló: küldj be egy könyvvel pózolós, vagy extrém módon olvasós könyvet, és ilyen pólót is nyerhetsz.

Az önkéntesek például remek példát mutatnak erre a társadalmi gazdagságnövelő tevékenységre. Happontok üzemeltetése azt jelenti, hogy az elhappolt könyveket egy közvetítő helyen tudja felvenni a szerencsés, miután ott leadta neki a könyv rukkolója. De a Facebook-falon szomorkodó tagokat is gyakran lepik meg, kikerülve a jutalompontokat egy olyan példánnyal, amiről lekéstek. Sokszor pedig megesik, hogy egy szerző saját maga dobja be a könyvét - azaz rukkolja - , hogy az első szerencsés egy dedikált példányt találjon a postaládájában.

Regisztrálni itt tudsz:

http://rukkola.hu/?i=100000880653515

 

komment

Címkék: könyvek rukkola.hu könyvcserélés

2013.05.24.
17:31

Írta: Tacsi

A lemodellezett evolúció

Vajon mi történik, ha egy biológus úgy dönt, hogy saját magát reprodukáló számítógépes programok kis világát teremti meg, hogy vizsgálhassa az evolúciót?

spore.jpg

Az evolúciós folyamat modellezéséhez szándékosan el kellett rontani néhány bitet a modellbe betáplált "kód-organizmusokban". A tökéletesen működő számítógép belsejében egyfajta virtuális gépet hozott létre, amelyik kevésbé tökéletesen működik, mondjuk minden ötszázadik bitet hibásan másol át. Ezzel a másolási hibák gyakorisága szabályozott volt. Így alkotta meg Thomas Ray a "mesterséges Föld" absztrakt modelljét. Erre utalva a spanyol TIERRA nevet kapta, ami Földet jelent.

A TIERRA környezetben egy egység 5 bitből áll. Ezzel 32 utasítás volt kódolható. Ray kidolgozta, hogy milyen utasításkészlet alkossa a TIERRA programozási nyelvét. Úgy válogatta össze a 32 utasítást, hogy olyan programot lehessen írni, amik a TIERRA memóriájában létrehozzák önmaguk egy (a már említett random hibákkal létrejövő) másolatát.

Matematikusok később bebizonyították, hogy ez a szélsőségesen lecsupaszított számítógép is valójában éppen olyan univerzális, mint Neumann számítógépe volt. (Neumann megmutatta, hogy az univerzális számítógép képes önmagukat fizikailag reprodukáló robotok készítésére.) Ha megépítenénk valódi gépnek, azon is lehetne futtatni szövegszerkesztő-, játék- vagy böngészőprogramokat is. Ez fontos tény: nem lehet ugyanis azt állítani, hogy a TIERRA csak szimuláció, aminek alig van köze a valódi folyamatokhoz.

A TIERRA környezetben lényegét tekintve számítógépes vírusokhoz hasonló programok futottak. Egymással versenyeztek a processzor erőforrásaiért és a rendelkezésre álló memóriaterületért, amelyek az energia és az életterület absztrakt analógiájának tekinthetők. Ebben a környezetben az a program, amelyik kevesebb helyet foglal el, könnyen talál az utódjának helyet. Az amelyik gyorsabban, kevesebb processzorművelet felhasználásával szaporodik, szintén előnybe kerülhet.

A TIERRA környezet a benne futó konkrét programoktól függetlenül gondoskodik a másolási hibákról, illetve az idős, valamint a rendszert gyakran lefagyasztó programok elpusztításáról. (Találó neve ezen alrésznek a Reaper [Kaszás] volt. )

"Lehet zöld az ég, és lehet kék a fű..."

Amikor a környezet elkészült, Thomas Ray legjobb tudása szerint írt egy programot, amely képes volt elkészíteni önmaga másolatát. A legrövidebb ilyen program, amit el tudott képzelni, 80 utasításból állt. 1990. január 3-án sikerült először lefuttatnia ezt a programot a frissen elkészült TIERRA virtuális gépen, és mint írja, "ezzel elszabadult a pokol. [...] Kutatási programom egyszerre csak gyökeresen átalakult. Eddig egy rendszer tervezése volt a feladatok, innentől pedig csak a megfigyelés. Újra a dzsungelben voltam, hogy leírjak egy idegen világot, amelynek fizikája és kémiája teljesen másmilyen volt, mint az élet azon formáié, amelyeket ismertem és szerettem. Mégis, az élet olyan formái és folyamatai jelentek meg, amelyek egy gyakorlott természetkutató szemével valahogy nagyon is jól azonosíthatók voltak."

A gyakorlott természetkutató (és a hírszerzési dolgozó is) tudja, hogy amikor így ül megfigyelőhelyén, sokáig nem történik semmi érdekes. De figyelme nem lankadhat, bármikor történhet valami fontos dolog. Ray nem akart hinni a szemének, amikor egy 79 utasításból álló lényt látott, amely valamivel gyorsabban szaporodott, mint az ő 80-as utasítássorozata. Hosszabb programok is megjelentek, de azok idővel kihaltak. Egyszer csak megjelent egy 45 utasításból álló program, ami a vizsgálatok alapján egy valódi parazitának bizonyult: egy másik program kódjának részletét is felhasználta szaporodásához: megkereste az egyik 80-as kódját a memóriában, rákapcsolódott egy alkalmas ponton, és így magát a másolást (mint szaporodást) már ezzel végeztette el.

Számomra itt válik még érdekesebbé a történet. Egyes programok immunitást fejlesztettek ki az őket gyötrő parazita ellen, például a 79-es immunissá vált a 45-ös parazita egy változatára. Ám ekkor megjelent egy 51 soros, ami ezt a védelmet fel tudta törni. Még az altruizmus különböző formái is megjelentek, és hosszabb időn át fenn is maradtak. Előfordult, hogy egy parazita fejlesztett ki védelmet a "gazdaszervezete" számára, és ezzel annak ellenére jól járt, hogy maga egy kicsit hosszabbá vált.

Így történt, hogy Thomas Raynek soha többé nem kellett önreprodukáló programot írni. Gyártott neki rengeteget a TIERRÁ-ban zajló evolúció. Ezzel zárta ki azt a korlátozó tényezőt, ami az evolúció kutatásában állt a tudósok előtt: hogy csak egy van belőle, és azt is csak kis részletekben, régészeti leletekből vizsgálhatjuk. A TIERRA sokszori újraindítása során mindig más-más ökoszisztéma alakult ki, másfajta élőlényekkel és ezek legkülönbözőbb fajta összefonódásával. Néha még az ivaros szaporodás valamiféle formája is kifejlődött: egy programpár először is megkereste egymást a szaporodáshoz, ezek után mindkettő a TIERRA memóriájának ugyanarra a részére kezdte másolni önmagát, és így az utód által elfoglalt memóriaterület egy részére az egyik, a többi részére pedig a másik program kódrészlete került.

A TIERRÁ-nak sikerült elképesztenie Rayt, mint biológust és mint programozót. Egyszer váratlanul megjelent egy 22 utasításból álló program, amely teljesen egyedül is képes volt szaporodni. Nem volt sem parazita, sem másképpen nem függött más programoktól. Joggal döbbentette meg a program hatékonysága: negyed annyi utasítás is elég volt a kitűzött célhoz. Az evolúció minden megjelenési formájában csodákra képes.

komment

Címkék: vírus evolúció program programozó biológus Neumann János Thomas Ray

süti beállítások módosítása