Mi az a Florida-hatás?
Ebben a bejegyzésben az emberi agyról, mint asszociációs gépezetről lesz szó. Meglepő lesz mindenki számára, mert nehéz elfogadnunk, hogy korlátozott hozzáférésünk van elménk működéséhez. A hétköznapi tapasztalatainktól ez a megállapítás eltér, de kísérletek igazolták, hogy sokkal kevesebbet tudunk önmagunkról, mint ahogyan érezzük.
A Florida-hatás (Bargh-Chen-Burrows:Automaticity of Social Behavior: Direct Effect of Trait Contracts and Stereotype Activation on Action. Journal of Personality and Social Psychology 71. pp. 230-244) nevét onnan kapta, hogy az Egyesült Államokban, ahol sok nyugdíjas költözik Floridába a megtakarított pénzéből. Ez náluk ismert tény, és amikor kísérleti alanyok szavakat kaptak, akárcsak egy nyelvvizsgán, hogy alkossanak belőlük mondatokat, akkor meglepő eredmény született. Akiknél szerepelt a Florida szó (és még egyéb szavak, mint például feledékeny, kopasz, ősz, ránc), ők a soron következő kísérlet helyszínére vezető folyosón jelentősen lassabban mentek át, mint akiknél nem szerepeltek ezek a szavak. Ez az előfeszítés nevű jelenség: amikor a figyelem a fogalmak hálózatának egy bizonyos, kis kiterjedésű részére kerül, tehát lényegében egyfajta asszociációs hálón való pozíciót határol be egy átmeneti, rövid időszakra. Ha éhesek vagyunk, akkor a HÚ_ hiányos szóra nagyobb eséllyel jut eszünkbe a HÚS megoldás, mint a HÚR. Ennek az előfeszítésnek bizonyította egy különös jelenségét (vagyis hogy az elvégzett gyakorlat - az előfeszítés - hatással van a cselekvésre) a kísérlet. Ezt ideomotorikus hatásnak nevezi a pszichológia. (ideomotoric effect).
Fordított hatást is kimutattak: egy német egyetemen folytatott kutatása a Bargh-féle kísérlet tükörképe volt: arra kérték a hallgatókat, hogy sétáljanak körbe 5 percig, percenként 30 lépést megtéve a szobában. Ez a normál járási sebességük kb. egyharmada volt. E rövid gyakorlat után a résztvevők sokkal gyorsabban felismerték az olyan, időskorral kapcsolatos szavakat, mint a magányos, feledékeny. A reciprok előfeszítés jellemzően koherens reakciót eredményez: ha előhangolódtunk az időskorra, hajlamosak leszünk idős emberként viselkedni, és ez megerősíti bennünk az időskor gondolatát. (Az egy jó kérdés, hogy vajon türelmesebbek leszünk-e idős korunkban, vagy az elmaradt cselekedeteinket próbáljuk hajszolni, egy pillanatra sem lenyugodva.)
Az egyszerű, hétköznapi gesztusok szintén befolyásolhatják gondolatainkat és érzelmeinket anélkül, hogy ez tudatosodna bennünk. Ennek egyik szemléltetésén az embereket arra kérték, hogy hallgassanak szövegeket fejhallgatón keresztül. Azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy torzít-e a berendezés: egy részüknek azt mondták, fel le mozgassák a fejüket (bólogassanak), a többieknek pedig, hogy oldalra fordítsák. A fejhallgatón keresztül rádióriportokat hallgattak. Azok, akik fel-alá mozgatták a fejüket - s így bólogattak - hajlamosabbak voltak elfogadni a hallottakat, akik pedig oldalra mozgatták, hajlamosabbak voltak elutasítani. Így megérthetjük, miért volt jó az eredetileg a II. világháborúban elterjedt Keep Calm and Carry on feliratú plakát, ami mémmé vált azóta. Aki mindennap ezt látta, annak a természetes viselkedésében is megjelent a nyugalom és kitartás.
